Ez a poszt arról szól, hogy mi a baj Gyurcsány Ferenc legújabbkori politikájával, ám e téma nem diszkusszálható anélkül, hogy ne ejtenénk szót az Orbán Viktor politikájának (egyik) alapbajáról is: legalább a Gyurcsány Ferenccel szemben (sic) megnyilvánuló magatartásáról, amely persze GyF sorshatárain messze túlnyúlik és hatást gyakorol sokak életére, mindközönségesen egy egész országéra.
A fontos mondat pedig így hangzik: amit Gyurcsány Ferenccel szemben a mai hatalom megtesz, vagy aminek megtételéhez meglévő erejét, sőt, hatalmát fitogtatja, az immár nemcsak a jóízlés, de a jogállamiság, a demokratikus működés határaira is csak visszatekinteni képes, váll fölött hátrafelé, mint az ünnepekre hazatérő Gastarbeiter a letenyei határátkelőre, és mindarra, ami mögötte van; a – megszokott formájában vélhetően valóban hanyatló – Nyugatra és a lélegeztető gépen tartott jóléti államra, a Wohlfahrtstaatra.
Azok az összevasvillázott információk és a belőlük szintetizált – jogi halandzsává formált - gyanúk, amelyek megismerésére a hatalom a demokratikus közösséget, a szélesebb nyilvánosságot is érettnek tartotta, nevetségesek: még azok számára is kétségtelenné teszik GyF megvádolásának alaptalanságát, akik jogot legföljebb a Petrocelliből vagy a Katalin bírónő eseteiből tanultak.
Igazi péniszverseny ez, farokméret-frusztráció, kicsinyes magánbosszú, amelynek túsza egy teljes ország, és várhatóan egy egész, fontos évtized.
Gyurcsánynak ha van bűne (van: lásd a balatonőszödi anonim nihilisták ülésén előadott részletes, feltáró vallomását), akkor ez a bűn kisebbrészt morális, nagyobbrészt politikai, amiért ő meg is kapta már a maga – enyhének igazán nem nevezhető – büntetését, a „béna kacsa” miniszterelnökként eltöltött hosszú előzetest, majd a nyilvános politikai kivégzést, a megsemmisítő választási bukást.
Volt bűn és volt utána bűnhődés is, we’re cool. (Ami persze nem jelenti azt, hogy akár csak az ellenzék vezéreként is neki vissza kellene, vagy lehetne térnie a politikába, viszont azt igen, hogy erről nem Orbán Viktornak, hanem a népnek kell döntenie; az álamfő kedvéért, a zembereknek, és csak nekik.)
A váratlan (kinek az, kinek nem) fordulat a történetben az, mintha ezt GyF maga sem értené. A 168 órának adott interjúja ennek legbeszédesebb látlelete. (Nem, nem az „adjatok nekem egy pártot” gondolata miatt, bár az is megér egy misét, később ki is térek rá.)
Az interjú tekintélyes része azt bizonyítja, hogy GyF a vele való szolidaritást és aktuális politikájának támogatását árukapcsolásban, megbonthatatlan akciós package-ben, és csak úgy tudja értelmezni. „Ha valaki szolidáris velem, az támogatja a politikámat, szőrőstül-bőröstül.” És persze fordítva is, bár az tényleg nem nagy kihívás, illetve annak feltételezése valóban logikus. Pedig többféle káros következménye van annak, ha GyF úgy gondolkodik a vele való szolidaritásról, mint egy mobilszolgáltató a hűségidőkkel terhelt készülékek sales-éről.
Az egyik ilyen következmény, hogy a szolidaritásuk kinyilvánítására, a felháborodásuk artikulálására kevesebben vállalkoznak akkor, ha az egyszersmind a gyurcsányi politika egyéb elemeinek elfogadását is jelenti. Márpedig, GyF kommunikációja e tekintetben inkább verbunkos, mint befogadó. „Ha szerinted az ellenem való eljárás politikai koncepció szerint zajlik, akkor itt a helyed a Demokratikus Koalícióban, vágóképként Bauer Tamás és Gréczy Zsolt mögött. Ha viszont nem jössz, akkor Orbánék pártján állsz Sukoró-ügyben is…”
(Emiatt aztán nem egyszerűen hozzáadott értéke nincs annak, ha GyF elmegy a Zöld Pardon melletti szimpátiatüntetésre, hanem egyenesen kompromittálja azt. Afféle vajszínű árnyalatot adva az egésznek, mintha az a negyvenezer, zöldbe öltözött ember nem csupán egy szórakozóhely megvédése érdekében jött volna össze a sokat látott, Duna nevű folyó partján, hanem valami politikai célból, a Fideszen kívüli világ primőr intézményesüléseként, ahogy ellenzéki politikusok mostanában fogalmazni szoktak.)
Probléma tehát ez is, és nemcsak Gyurcsány Ferencnek, mert így kevesebben küldik el neki a szolidaritás nyilvános mondatait, például a facebookon, mint tennék az árukapcsolás kizárólagos, nyomasztó opciója nélkül. Probléma ez az orbáni hatalomkoncentrálással szemben elégedetlen frusztrációs mozgalmak jövője, professzionalizálódása szempontjából is. A Sukoró-ügy hodorkovszkijos stichje, Gyurcsány mint metafora (de nem mint hús-vér politikai szereplő) ugyanis alkalmas lenne arra, hogy valami eszmei közös nevezője lehessen – ugorgyunk egy nagyot – későbbi választási szövetségeknek. De ezt GyF politikai (túl)mozgása ma lehetetlenné teszi, ő mindig, minden pillanatban, mindenkit emlékeztet arra, hogy ő is itt van, visszatérésre és revánsra kész politikai szereplőként, nemcsak az ügye.
Ezért aztán a Schiffer András által túszul ejtett LMP-nek valóban nem nagyon volt más választása, mint GyF kiadatása mellett szavazni, a szavazást ugyanis épp maga, GyF pozícionálta át olyan voksolássá, ami nemcsak egy koncepciós perről, de az ő politikusi ambícióiról is szól.
A Gyurcsány Package-be azóta újabb, még inkább megosztó applikációkat is bele erőltetett az új (vélt, vagy valós) frekvenciára pályázó politikai mobilszolgáltató.
Gödöllőn, majd a 168 órának kifejtettek szerint a Demokratikus Koalíció Platform azzal a szellemes (irónia) ötlettel állt elő, hogy a szoci frakció listás képviselői adják vissza a mandátumukat, hogy a tagság, az istenadta grassroot, amely valaha pajzsra emelte GyF-et, új, frissebb, hitelesebb, erkölcsösebb (!) jelöltekkel töltse fel helyeiket.
Az csak esztétikai jellegű oldaljegyzet, hogy ezek a szépreményű fiatalok nincsenek, alapvetően sehol, de az MSZP környékén pláne.
Ennél jóval nagyobb baj van a felvetéssel. A velejéig antidemokratikus.
A demokrácia, a többségi elv, a legitimáció kifejezések mögötti jelentést éppúgy pillanatnyi politikai érdekek és taktikai megfontolások szerint csavargatja, mint teszi ugyanezt „nem középiskolás fokon”, azaz állami szinten a jobboldali pandant, Orbán Viktor.
A lista antedatálós átírása, visszamenőleges hatályú módosítása demokratikus normákkal megy szembe.
Mert rémcirkusz, történelmi panoptikum, horror show volt a szoci lista 2010-ben? Igen, persze, ne is kérdezd.
De vajon ennek tudatában kapott annyira szavazatot a párt, amennyit? Igen. Akkor end of conversation.
Azért az mégse egy kikezdhetetlen érvelés, hogy a listás képviselőket azért kell lecserélni, mert GyF-nek nem tetszenek. Ez nem egy demokrata magatartása. Ez egy hatalomtaktikus észjárása.
Legyinthetnénk persze az egészre, komcsi belügy, pörögjön rajta a Népszava-olvasók melegfrontról-hidegfrontra fogyatkozó tábora. De ennél többről van szó.
GyF a jogállam, a demokrata gondolkodás- és viselkedésmód utolsó mohikánjaként kéri a választók újbóli bizalmát. Ez az ötlet azonban mélyen antidemokratikus, mindegy, hogy csak kicsiben, egy ellenzéki párton belül: a jogállam egy párton belül is jogállam, egy politikuson belül is az.
Így nem lehet kijavítani, ami elromlott. Sőt